Szakmai beszámoló
a Nemzeti Tehetség Program „Hazai és határon túli Sporttehetségeket Fejlesztő Tehetséggondozó Programok Támogatására” nyertes NTP – SFT – 19- 0020 azonosítóval ellátott pályázati támogatás keretében a Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület által 2019 – 2020 között megvalósított programokról.
A pályázati programunk címe:
„Sakk tehetségek Kalocsán”
Az egyesület pályázati programja egyidejűleg több tehetség területet fejlesztve végezte a tehetségígértek gondozását a sakk a matematika és a logika újra gondolt oktatásán keresztül több szakember bevonásával ami nagyon sikeres volt.
Tehetség szűrése: A programba beválogatott gyerekek többsége már részt vett tehetségfejlesztő, és sakk, versenysakk rendezvényeken. Az újak életkora 6-8 év. Esetükben játékos beszélgetés, RavenIQ teszt, Guilford kreativitás kérdőív, és igényszint teszt segített a megismerésben, beválogatásban. Nemcsak fiúk, lány is volt a programban. A fiúk kreativitása elmaradt a lány eredményei mögött. Ugyanakkor a lány Raven IQ eredménye gyengébb volt a fiúk átlagától. Szorongás és stressz egyaránt előfordul a sporttal, sakkversennyel kapcsolatban mindkét nemnél. A motiváció fiúk esetében erőteljesebb a logika és sakk művelésére.
Játék: A szituációs játék, társas játék feloldja a szorongásokat, stresszt. Élményre koncentrálva, ugyanakkor fejlesztendő képességekre specializálva voltak a játékok összeállítva.
Két korcsoportra bontottuk a gyerekeket. A nagyobbak 9-12 évesek, a kisebbek 6-8 évesek. A kisebbek most ismerkedtek a játékokkal, a nagyobbak már korábban is részt vettek a társasjátékos órákon.
A tehetséggondozó foglalkozások alkalmával a következő játékokat használtuk:
Társas játékok:
A játékos foglalkozásokra kétféle típusú játékokat tervezünk. Az egyik típusba az egyszemélyes játékok, a másikba a csoportos (3-6 fős) társasjátékok kerültek.
Szuperfarmer: Ebben a játékban van szerepe a szerencsének is (a 12 oldalas dobótest révén), de az átgondolt döntéseknek is. Az állatok vásárlása segíti a számolást, előre tervezést. A kudarckerülő gyerekeknek nehéz volt feldolgozni az esetleges veszteségeket egy-egy rossz dobás esetén, de a játék izgalma arra sarkallta őket, hogy ne adják fel, próbálkozzanak újra és újra.
Pixel: ez a játék segíti az együttműködést, előre gondolkodást és erősíti a térlátást. Nagy figyelmet, koncentrálást igényel. Nem csak a saját győzelmükre kell koncentrálni, hanem figyelni kell a társuk helyzetére is, hiszen egy rossz döntésük győzelemhez juttathatja a másikat. A figyelem megosztása több gyereknek nehéz volt, de az ügyesebbek figyelmeztették, segítették a helyes döntésben azokat, akik nehezebben vették észre a veszélyhelyzeteket.
Verflixt: A játékban zsetonokat gyűjtenek a játékosok, melyeken pozitív, illetve negatív számok vannak. A végén ezeknek az összege adja meg az össz-pontszámot. Ez segít a negatív számok helyes értelmezésében, játékos formában. Ebben a játékban is fele-fele arányban van a szerencse faktor, illetve a jó döntések meghozatala. Szerepe van még a türelemnek, a megfelelő helyzet kivárásának is. A zsetonokon vicces karikatúrák is találhatók, amiket élvezettel nézegettek a gyerekek. Segítették egymást a rajzok értelmezésében.
Castlelogix: A játék a kreativitást, a térbeli tájékozódást fejleszti. A gyerekeknek a játékhoz tartozó füzetből egyre nehezedő építményeket kell megalkotni az adott térbeli elemek segítségével.
Cococrazy: A játék az érzelmi intelligencia és a figyelem fejlesztését segíti. A játékban a szerencsének is nagy szerep jut, hiszen a dobókockával nem sikerülhet mindig a legszerencsésebb helyzetet elérni. Ez frusztrációt okozhat a gyerekekben, ezáltal a kudarctűrést, és a vágyteljesítés késleltetését segíti elő. A játékban nagy szerep jut a figyelemnek, a memóriának is a szerencse mellett. A játék vidám, egyszerű, szórakoztató.
Ramses: A játék az érzelmi intelligencia fejlesztését, valamint a figyelmet, a memóriát és a térbeli tájékozódást segíti. A játékban nincs dobókocka, itt a szerencsének kevés szerep jut, inkább a jó megfigyelőképesség számít. A gyerekeket kevés kudarc éri, több a sikerélmény. Szükség van némi együttműködésre, egymásra való figyelésre is.
Az egyszemélyes logikai játékok a logikus gondolkodásukat, problémamegoldó készségüket illetve a térlátásukat fejlesztették. Minden alkalommal saját magukkal versenyezve, önmagukat legyőzve, játszva fejlődhettek. A játékokban szükség volt a kreatív, rugalmas, eredeti gondolkozásra. Minden résztvevőnél megfigyelhető volt az átlagot meghaladó elkötelezettség a feladat iránt, a kitartás, az erős koncentráció.
Önbizalom és a teljesítmény között közvetlen összefüggés van. E jellemzőt a sporttehetség kibontakoztatása kapcsán egyértelműen az egyik legalapvetőbb tényezőnek tartottuk. Az önbizalom növelésében, a kognitív technikákra helyeztük a hangsúlyt, mint például a helyzetek pozitív átkeretezése, a negatív gondolkodás megállítása vagy negatív gondolatok pozitívokkal történő helyettesítése. Az önbizalom fejlesztését éppen ezért egyszerre több szinten is érdemes volt megragadnunk, kihasználva a különböző befolyásoló tényezők kölcsönhatásait. Az önbizalom erősödésének egyik legfontosabb forrása az önbecsülés növekedése. A gyerekek gyorsan megtanulják, hogy az önértékelésük nagyban attól függ, hogy mennyire képesek teljesíteni és a győzelem egyenlő a sikerességgel, és a vesztés egyenlő a kudarccal. Amit tanítani kell, az hogy minden mérkőzés után fel kell tenni a kérdést: Ebből a vereségből (vagy győzelemből) mit lehet tanulni a következő mérkőzésre? Alkalmazott módszerek: Bátorítás, dicséret,új helyzetek alkalmazása, döntések meghozatala, nemet mondás, önérvényesítés.
Megvalósított pályázati program színhelye:
Közösségi Ház Kalocsa Hunyadi János utca 82
Együttműködő partner szervezetek a pályázat megvalósítása során:
Mikkamakka Alapítvány, Kalocsai Sport Egyesület, Kalocsa Város Önkormányzata
A pályázatot megvalósító szakember:
Herczeg József pszichólógus
Önkéntes segítői:
Csupor Péter, Dr. Törökné Móczár Györgyi, Molnár Krisztián
Rövid film az egyesület eddigi tevékenységéről:
KalocsaTV beszámolója: