Dr Bán Jenő sakk emlékverseny sorozat Kalocsa kistérségében

 Dr Bán Jenő életrajza:

Édesapja Bán János pénzügyőri szemlész, édesanyja Faragó Mária. Három és fél hónapos volt, amikor édesapját megölték. Kerekes József lett a nevelőapja. 1937. június 3-án érettségizett a        budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. 1937. szeptember 10-én iratkozott be a budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemre. Az első orvosi szigorlatát sikerrel letette, végbizonyítványt is kapott (1942. II. félév), de orvosi diplomája Bolognában kelt.

A Kölcsey Gimnáziumban Flórián Tibor és Schneider Miklós révén tanult meg sakkozni. 1945-ben a főtornán első volt, megkapta a sakkmesteri címet. 1946-ban felhagy az orvosi pályával, és a sakkozásnak szenteli életét.

1945–1949 között a Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége (MADOS) vidéki főtitkára. Rendszeresen írt a Magyar Sakkvilágba, előadásokat tartott, 1947-ben szakoktató lett. Szerkeszti a Sakkhíradót, majd 1951-től 1972-ig a Magyar Sakkéletet, amelyben 1956-tól haláláig vezette a végjáték rovatot. Sakkszerző mester. Az első szerzeménye 1943-ban jelent meg, 1957-től aktív szerző. Magas fokú sakkszerzői munkáját mutatja az a tény, hogy kitüntetett műveinek több mint felét a díjasok között találjuk.

Tanulmányai, soklépéses segítő mattjai, rekord lépésszámú sorozatlépő segítő mattjai és segítő pattjai, konstrukciós és matematikai jellegű feladványai teszik őt, a mestert halhatatlanná.

Első könyve Asztalos-Bán: A sakkjáték elemei. Ez a 3 kötetes szakmunka három kiadást ért meg (a 3. kötet a második kiadással egy időben jelent meg). A Végjátékok taktikája c. művének két kiadása van, a Sakkozók Kiskönyvtára sorozatban is megjelent rövidítve.

Egyidejűleg volt a magyar sakkválogatott edzője és kapitánya, a Tipográfiának két évtizeden át játékosa és edzője, 1956-tól mesteredző.

Sakk pályáfutása:

Orvosi végzettségét követően egy percig sem praktizált, hanem a háború utáni első sakkszövetségben, a MADOS-ban (Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége) a vidéki sakkélet megszervezésében vállalt szerepet. A sakkjátékban mesteri címig vitte, de ugyanezt a címet elérte a feladványszerzésben is, és – a cím bevezetése után – az elsők között kapta meg a mesteredzői címet is, miután 1956-ban egyik edzőkísérője volt a moszkvai sakkolimpián 2–3. helyen végzett magyar sakkválogatottnak.

Életét sikerült úgy alakítania, hogy csak a sakkból, sakktanításból élt: 1951-től – Szabó Lászlóval és Barcza Gedeonnal – szerkesztette (felelős-szerkesztőként majd szakszerkesztőként) a Magyar Sakkéletet (ahol övé volt a Tanulmányrovat is), heti sakkrovatot vezetett a NépszavaVándor Kálmán irányította sportoldalán, Barcza Gedeonnal együtt oktatta, edzette a Tipográfia egyesület sakkcsapatát. Az 1970-es évek végén a Vasas Izzót erősítette. Születésének 90., halálának 30. évfordulóján a sakk-kultúra fejlesztése, terjesztése, népszerűsítése területén kifejtett kimagasló teljesítménye elismeréseként 2009-ben posztumusz elnyerte a Magyar Sakkszövetség és a Sakk-kultúráért Alapítvány által alapított Caissa lovagja kitüntető címet.[1]

Szülővárosa és környéke még negyven évvel a halála után is Bán Jenő-emlékversennyel őrzi a nevét, dunapataji szülőházát emléktábla jelöli meg, és nem messze a szülőháztól egy kis teret is róla neveztek el. Az évente több száz kisiskolás részvételével megrendezett Bán Jenő-emlékversenyek szervezője a Logikusak(k) Kulturális és Sp

Bán Jenő sírja BudapestenÚj köztemető: 63/9-1-48 (A sírkövön Bán Jenő tanulmánya: világos lép és nyer.)

Szülővárosa és környéke még negyven évvel a halála után is Bán Jenő-emlékversennyel őrzi a nevét, dunapataji szülőházát emléktábla jelöli meg, és nem messze a szülőháztól egy kis teret is róla neveztek el. Az évente több száz kisiskolás részvételével megrendezett Bán Jenő-emlékversenyek szervezője a Logikusak(k) Kulturális és Sportegyesület. Születésének századik évfordulóján megkoszorúzták a szülői házán Dunapatajban levő emléktáblát.[2]

A Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület által 2002 év óta megrendezett dr. Bán Jenő sakk emlékverseny sorozatról kaphat részletes információkat. Versenyek részletes eredményei beszámolók és fényképek.

 

 

 

2021. évi versenyek

2020.évi versenyek

2019. évi versenyek

2018. évi versenyek.

2017. évi versenyek

2016. évi versenyek

Dr Bán Jenő életrajza

dr Bán Jenő sakk emlékverseny sorozat fénykép albuma

Az emlékverseny sorozat támogatói.

2015.évi versenyek

Image

2016. évi versenyek

Image

2017. évi versenyek

Image

2018. évi versenyek

Image

2019- évi versenyek

Image

2020. évi versenyek

Image

2021. évi versenyek

Image